Szédítőn sürögsz s forogsz délidőn a fényben - La Siesta! - arcunkat hevíted, nyomodban Casablanca csillan, fém hang hallik porcelánon. Eztán jóllak a gyomor, renyhed a test, terünk megnő, ahogy engedünk, lassan tajtékot vet mindenen áradó bizalmunk. Télutói fotoszintézisemet kávéddal serkented, de gondomat szavaiddal viseled midég.
Pengő húrjaid közt oltalom a szürkület is. S mikor éjjelente rágyújtanék; tűzköved szikrát szór -- lobbanunk. Dohányom édes füstje bújik feléd, leleplez! Csipkém már el nem fedheti belülről támadó dobszavam.
Álmatlanságunkban csupasz fa lettem, mértre vágott, fény-kezelt rezgő test. Feszülj felém áttetszőn, cserzetlenül, légy a bőröm! Hadd vibráljon a lég!
Jöttömre mindig számíthatsz, tudod te is. Zsizsgő napfényben, gomolygó éjszakán bebocsátást kérek, s adatik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése