Tudatom partján állunk te meg én. Suhan sokféle madárszerű gondolat, ahogyan kapok utánuk elengedem mindig a kezed. Rádpillantok szemem csücskéből, az arcod mindig változik, mindig megdöbbenek, de mindig lerázom magamról az aggódást. Mindig csókolom a halántékod, a szád, a kezeid, de mindig azt hiszed szerelmes vagyok.
Te tévedsz, mert nem mindig vagyok – én tévedek, mert kicsit mindig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése